Új Nemzeti Kiválóság Program

Az Új Nemzeti Kiválóság Program célja, hogy támogassa a hazai kutatói és alkotóművészi utánpótlást, a tudományos és művészeti pályán való elindulást, majd pályán tartást, valamint a nemzetközi szinten is kiváló tapasztalt kutatók és alkotók kutatómunkáját. A program 2016-ban meghirdetésre kerülő ösztöndíjpályázatai, a felsőoktatásban részt vevő hallgatói, kutatói kiválóságot támogatják olyan – alapképzésben, a mesterképzésben vagy a doktori képzésben részt vevő – hallgatók, doktorjelöltek, valamint fiatal oktatók, kutatók támogatásával, akik a felsőoktatási intézményben eredményes kutatási és alkotói tevékenységet folytatnak.

A pályázatok benyújtási határideje: 2016. június 27.”

A pályázattal kapcsolatos további információk és mellékletek a http://www.kormany.hu/hu/emberi-eroforrasok-miniszteriuma Internetes felületen, a „Dokumentumok” menüpont alatt (Emberi Erőforrások Minisztériuma – 2016 – Pályázatok) érhetőek el.

Megjelenő Pályázatok:

- Felsőoktatási Alapképzés Hallgatói Kutatói Ösztöndíj Pályázati Felhívás és Pályázati Útmutató
- Felsőoktatási Mesterképzés Hallgatói Kutatói Ösztöndíj Pályázati Felhívás és Pályázati Útmutató
- Felsőoktatási Doktori Hallgatói, Doktorjelölti Kutatói Ösztöndíj Pályázati Felhívás és Pályázati Útmutató
- Felsőoktatási Posztdoktori Kutatói Ösztöndíj Pályázati Felhívás és Pályázati Útmutató
Minden Pályázati Útmutatónak két melléklete van:
1) 1. sz. melléklet: Az Új Nemzeti Kiválóság Program (ÚNKP) 2016/2017. évi támogatott intézményeinek listája
2) 2. sz. melléklet: Pályázati Adatlap (kitölthető, Excel dokumentum), 2 féle:
- Pályázati Adatlap az alapképzés-, mester (osztatlan) képzés, doktori képzés hallgatói és a doktorjelöltek részére,
- Pályázati Adatlap a posztdoktorok részére.
Minden Pályázati Adatlapnak 4 melléklete van:
- Igazolás a tanulmányi eredményekről – sablon, 2 féle:
o Igazolás a tanulmányi eredményekről sablon az alapképzés-, mester (osztatlan) képzés, doktori képzés hallgatói és a doktorjelöltek részére,
o Igazolás a tanulmányi eredményekről sablon a posztdoktorok részére.
- Kutatási terv – sablon – egységes,
- A felsőoktatási intézmény szándék nyilatkozata – sablon – egységes,
- Pályázói nyilatkozat – sablon – egységes.
letöltés

magyar