Tájékoztató nap mesterképzési felvételivel kapcsolatban

Tisztelt Hallgatók és Érdeklődők!

A Kertészettudományi Kar számára fontos, hogy az alapképzési szakos hallgatóinkkal megkezdett közös munkánk ne érjen véget a BSc-oklevél megszerzésével. Annak érdekében, hogy Önök megismerhessék a Karon folyó mesterképzések nyújtotta lehetőségeket, november 7-én (hétfő) délután 15:00-16:00 óra között tájékoztatót szervezünk Önöknek a K/2 előadóterem.
A rendezvény keretében szakfelelőseink illetve a mesterképzési szakok oktatói mutatják be Önöknek az egyes szakokon megszerezhető ismeretek körét, a mesterszakos diplomával betölthető álláslehetőségeket és a szakokhoz kötődő egyéb specialitásokat (nemzetközi együttműködések, speciális jogosultságok stb.)
A rendezvényünkkel elsősorban mesterképzési szak választása ill. jelentkezésük beküldése előtt álló hallgatóinkat célozzuk meg, de természetesen minden, a jövője iránt elkötelezett alapképzési szakos hallgatónkat szeretettel várjuk.

Ne hagyják ki a lehetőséget, hogy első kézből szerezzenek információkat mesterképzéseinkről!

Várjuk Önöket november 7-én!
 

Meghatározatlan