A bolognai képzési rendszer bevezetése során a Kertészettudományi Kar 2005 szeptemberében indította a Kertészmérnöki alapképzési szakot (Bachelor of Science), 2006-ban az Informatikus és szakigazgatási agrármérnöki alapképzési alapszakot, majd 2007-ben az azóta jogszabályi változás miatt megszűnt Környezetgazdálkodási agrármérnöki alapképzési szakot. Az ország agrár-felsőoktatási intézményei közül a Növényorvosi mesterképzési szak (Master of Science) 2007-es sikeres felvételi eljárásával elsőként karunk indított mesterképézést, majd 2008 szeptemberében nappali és levelező tagozaton útjára indult a Kertészmérnöki mesterképzési szak.
Az új képzési rendszer 2010-ben a Díszkertészeti mérnöki mesterképzési szak és a Mezőgazdasági biotechnológus mesterképzési szak, valamint 2014-ben az Ökológiai gazdálkodási mérnöki mesterképzési szak indításával vált teljessé.
A Kertészettudományi Karon posztgraduális képzés keretében különböző szakterületeken szakirányú továbbképzési szakokon is szerezhető oklevél. Az okleveles mérnöki diploma vagy mesterfokozat megszerzése után különböző tudományágakban doktori fokozat (PhD) is elnyerhető. Ennek meghirdetése és a felvételi és fokozatszerzési eljárás ügyintézése az Egyetemi Doktori és Habilitációs Tanács Budai Irodájában történik.
Alapképzések:
-
KertészmérnökI alapképzési szak
-
Szőlész-borász mérnöki alapképzési szak
Mesterképzések:
- Kertészmérnöki mesterképzési szak (magyar és angol nyelven)
- Mezőgazdasági biotechnológus mesterképzési szak (angol nyelven)
- Növényorvosi mesterképzési szak
- Ökológiai gazdálkodási mérnöki mesterképzési szak
- Szőlész-borász mérnöki mesterképzési szak
Szakirányú továbbképzések:
- Agrárinformatikus és ökológiai modellező szakmérnök szak
- Borkereskedelmi szak
- Dísznövényalkalmazási szak
- Faiskolai termesztési szak
- Favizsgáló, faápoló szak
- Gombatermesztési szak
- Gyógynövényismerő és -felhasználó szak
- Gyűjteményes kertek kezelése szak
- Kertészeti vállalkozásfejlesztési szak
- Környezeti adatelemző és kísérlettervező szakmérnök szak
- Ökológiai gazdálkodó szak
- Vidékfejlesztési menedzsment és marketing szak
Amennyiben kérdése van szakjainkkal vagy a felvételivel kapcsolatban, kérem érdeklődjön az ketk.felveteli@szie.hu e-mail címen, vagy a 305 7296, 305 7568, 305 7569 telefonszámok valamelyikén.