Magyar Tudomány Ünnepe

A Magyar Tudományos Akadémia 2019. novemberében 16. alkalommal rendezi meg a hazai tudományos élet kitüntetett eseményét, a Magyar Tudomány Ünnepe 2019 című országos és határon túli programsorozatot, amelynek idei mottója: Értékteremtő tudomány.

 

Az idei rendezvénysorozat kitüntetett célja felhívni a figyelmet arra, hogy támogató környezetben valamennyi tudományterület megteremti – egy nemzet jólétét szolgálva, nemzeti kincseit gyarapítva – azt az értéket, amely annak megfelelő helyén hasznosul, és ezek az értékek természetükből adódóan más módon mérhetőek. A programsorozat foglalkozik azzal a jelenséggel, hogy több tudományterületen paradigmaváltás megy végbe napjainkban, valamint hangsúlyozza a kutatási eredmények felelős interpretálását. Az idei mottó felhívja a figyelmet a kutatói pálya vonzerejére is, és a kutatómunkát, mint hivatást hirdeti a felnövekvő generációk számára.

Az idei programsorozat kiemelten foglalkozik többek között a fenntartható környezetgazdálkodás és az éghajlatváltozás kihívásaival, a precíziós növénytermesztéssel, a mesterséges intelligencia lehetőségeivel és a körforgásos gazdaság kulcskérdéseivel is.

 

A Kertészettudományi Kar által szervezett programok a "Magyar Tudomány Ünnepe 2019" rendezvénysorozaton:

 

A rendezvény címe: III. Szőlészeti és Borászati Konferencia
A rendezvény időpontja: 2019. november 05.
A rendezvény helyszíne: Szent István Egyetem, Kertészettudományi Kar, 1118 Budapest, Villányi út 29-43. 'K' épület
Kapcsolattartó: Nyitrainé dr. Sárdy Diána Ágnes, egyetemi docens (Nyitraine.Sardy.Diana.Agnes@kertk.szie.hu)

 

A rendezvény címe: Hagyomány és értékteremtés a hazai dísznövény-kutatásban
A rendezvény időpontja: 2019. november 19. 10.00
A rendezvény helyszíne: Szent István Egyetem, Kertészettudományi Kar, Dísznövénytermesztési és Dendrológiai Tanszék
1118 Budapest, Villányi út 29-43. 'K' épület III. em.
Kapcsolattartó: Tillyné dr. Mándy Andrea, egyetemi docens (mandy.andrea@kertk.szie.hu, +36 1 305 7309)
 

 

Meghatározatlan