A Kereskedelmi és Hitelbank idén második alkalommal rendezte meg a “K&H a fenntartható agráriumért” című ösztöndíjpályázatát. A programban tizenhárom agrár- és műszaki jellegű képzéssel rendelkező felsőoktatási intézmény vehetett részt. A beküldött pályamunka TDK dolgozat vagy tézisszerűen összefoglalt doktori munka lehetett. Az idei évben a pályázat országos első helyezettje PhD képzési kategóriában, a Műszaki Tanszék doktorandusz hallgatója, Varga Zsófia lett.
A hallgató pályamunkája a kertészeti termesztésben a fény, mint környezeti elem vizsgálatát tűzte ki céljául. Ezen belül is a fény spektrális összetételének szabályozhatóságát vizsgálja, illetve hogy milyen technikai módszerekkel lehet mindezt elősegíteni.
A fény növényekre gyakorolt hatásait többféle módon vizsgálták már, de kevés az olyan műszaki megközelítés, mely a fény spektrumát szabályozza. Egyelőre a fény spektrális állíthatóságával csak különböző szűrőrétegek alkalmazásával foglakoztak a hazai kutatók.
Spektrális szabályozással a termesztő berendezés energiaköltségei is csökkenthetővé válnak, illetve a teljes automatizálással a termelékenység növelhető. A fogyasztó közelében történő friss zöldségtermelés valódi igénnyé vált. Ennek egyik megoldását nyújthatja a LED farming technológia, mely hazai szinten alig ismert. A LED-ek, és elsősorban a szabályozható OLED-ek növénytermesztési, növényházi, kertészeti alkalmazhatóságát még sokan vitatják hazánkban.
A beadott pályázat bemutatta az eddigi mérési eredményeket. Eltérő közegű és eltérő színű üvegpanelek spektrális mérései alapján a legjobb eredményeket a piros folyadékkal töltött üvegpanelek adták. Ezek alapján elmondható, hogy a piros panel alatti csoport egyedszáma nőtt, fejlődése látványos maradt, mind virágot, mind számos termést hoztak a palánták. Napégés, illetve egyéb stresszt jelző tünet nem volt látható az egyedeken. A növények fotoszintetikus értékei magasabbak lettek, levélhőmérsékletük 0.5-1,3ᴑC-kal alacsonyabb volt. A legszignifikánsabb eltérést a növények levelén mérhető PAR – fotoszintetikusan aktív radiáció mutatta, mely a piros panel alatt fele akkora volt, mint a sima vízzel töltött panel alatt. Azaz kivédhető a túl nagy napintenzitás akár a nyári időszakban is, miközben az aktív spektrum megtartható. Az eddigi, vizes panelek által kapott eredmények azt erősítik, hogy megelőzéssel, pusztán a fény intenzitására hatva, illetve spektrális összetételét változtatva is hatékonyabb lehet a termesztést.
Varga Zsófia kutatásait az OLED technológia vizsgálatával folytatja jelenleg. Az OLED, mint fényforrás, spektrális szabályozhatósággal rendelkezik. Automatizálható mind a fény intenzitása, mind hullámhossz szerinti eloszlása. Így szabályozható, és a környezeti feltételekhez jobban igazodó, a növény fejlődési stádiumához igazítható technológiához juthatunk. A LED fényforrások hazai kertészeti alkalmazhatóságát egy MTA kutatócsoport kezdte meg 2015 szeptemberében, Martonvásáron. A konzultációk szerint ők elsősorban különböző növényfajok szempontjából vizsgálják a LED fény hatását.
Varga Zsófia környezetmérnökként érkezett a Karra, és elsősorban a termesztéstechnológia műszaki fejlesztése, illetve a megújuló erőforrások termesztéstechnológiába történő bekapcsolása, fejlesztése fő kutatási területe. Tudományos munkája jól illeszthető a fenntartható növénytermesztés célkitűzéseihez és a precíziós kertészeti kutatás technológiai igényeihez. Varga Zsófia a Kertészettudományi Kar, Műszaki Tanszékének harmadéves állami ösztöndíjas doktorandusz hallgatója, témavezetői Prof.Dr.Láng Zoltán és Dr. Jung András. A rangos szakmai díj átadására 2016. május 4-én kerül sor a K&H székházban Budapesten. Zsófiának ezúton is gratulálunk és további munkájához sok sikert kívánunk!