Két generációval támadnak a márványos poloskák

A Rovartani Tanszék oktatója, dr. Vétek Gábor, egyetemi docens nyilatkozott az index.hu internetes portálnak a márványos poloskák aktuális helyzetéről és terjeszkedésük veszélyeiről.

 

Fotó: Edwin Remsburg/VW Pics / Getty Images Hungary

 

Úgy tűnik nincs menekvés a márványos poloskák inváziója elől: a Szent István Egyetem (SZIE) rovartani kutatói szerint nem egy-, hanem kétnemzedékes fajról van szó. "Magyarországon ezekben a hetekben fejlődik ki a márványospoloskák második generációja, az invázió tehát nem hagyott alább" – mondta Vétek Gábor, a SZIE Rovartani Tanszékének egyetemi docense az InfoRádiónak.

A kutató elmondta, hogy tavaly kezdték vizsgálni a márványospoloskák magyarországi nemzedékszámát és a legutóbbi rovargyűjtés alapján azt tapasztalták, hogy egyszerre vannak jelen hazánkban a márványos poloskák lárvái és kifejlett egyedek is, azaz csakúgy mint tőlünk délebbre, Magyarországon is több – legalább két – poloskanemzedék is kifejlődik tavasztól őszig.

Budapesten többféle növényen is megtalálhatók az Ázsiából származó invazív rovarok: kőrisfákon, juharfákon, gyümölcsfákon és díszfákon is jól érzik magukat. Vidéken a zöldségkertekben és a szántóföldeken, illetve a gyümölcsösökben okoznak leginkább károkat:

Nem hatja meg a poloskákat, hogy a kajsziszüret már a vége felé tart, mert átmennek a következő szezonális gyümölcsre, az őszibarackra, az érőfélben lévő almatermésekre - mondta Vétek Gábor az InfoRádiónak.

Az egyetemi docens szerint hamarosan várható, hogy a konyhakerteket is elárasztják a termésrontó rovarok, amik nem kímélik se a paprikát, se a paradicsomot, és sajnos imádják szívogatni a zöldbab, a padlizsán, az uborka terméseit is. A 2013-ban felbukkant, keletről behurcolt, gyümölcsöket, zöldségféléket megtámadó, nagy testű, barnás színű ázsiai márványospoloskáról (Halyomorpha halys) és társairól részletesebben itt olvashat.

 

Forrás: index.hu

Meghatározatlan