A SZIE Kertészettudományi Kara 2019 szeptember 27-én, péntek délelőtt nyújtotta át a jubileumi díszokleveleket.
Aranyoklevelet kapott 92 kollégánk, akik 50 évvel ezelőtt végeztek, gyémántoklevelet 39 kolléga, akik 60 évvel ezelőtt diplomáztak. Nagy öröm, hogy az idei évben 3 kollégának rubinoklevelet adhattunk át, az ő pályafutásuk 70 évvel ezelőtt indult.
A megjelenteket Dr. Helyes Lajos a Szent István Egyetem rektorhelyettese köszöntötte, majd Nyitrainé dr. Sárdy Diána Ágnes dékán asszony ünnepi beszédében méltatta a jubileumi diplomások kiemelkedő szakmai és emberi teljesítményét.
Felolvasásra kerültek a díszoklevél átvételére kiszólított kollégák életútjának legfontosabb állomásai, lenyűgöző élmény volt szembesülni azzal, hányféle, különbözőképpen sikeres életpálya dicséri jubiláló kollégáink teljesítményét, és mennyi örömet, megelégedettséget adott számukra választott hivatásuk.
Jubiláló kollégáink névsora ITT olvasható.
A jubileumi diplomások nevében Varga László aranyokleveles kertészmérnök köszönte a jogutód intézmény képviselőinek, hogy iskolánk 50-70 évvel ezelőtt is piacképes, az életben hasznosítható tudással vértezte fel hajdani hallgatóit. A díszoklevél-átadó ünnepséget követően rendezett állófogadás keretében kellemes hangulatú baráti beszélgetésre került sor, melyen az ünnepeltek mellett részt vettek a SZIE budai karainak vezetői, munkatársai és jubiláló kollégáink családtagjai.
Szeretettel gratulálunk a jubiláló kollégáinknak és köszönjük a felejthetetlen, szép találkozót!
Fotók: Varga Zsuzsanna