Fájó szívvel tudatjuk, hogy Sipos Elek, karunk nyugalmazott tudományos főmunkatársa, rubindiplomás kertészmérnök 2017. július 22-én, életének 100. évében békésen elhunyt.
Sipos Elek a Hajdú megyei Kabán született 1918. február 26-án. Elemi iskoláját Kabán végezte, majd a kisújszállási református reálgimnázium szorgalmas, érdeklődő tanulója volt. Jeles érettségi vizsga után egy évig joghallgató volt Debrecenben, majd 1938-ban jelentkezett a Kertészeti Tanintézetbe Budára. Felvételi után egy évet dolgozott a Debreceni Városi Kertészetben, ez akkor minden felvett elsőévesnek kötelezően előírt gyakorlat volt. A városi Kertészetet Pohl Ferenc irányította, nagy súlyt helyeztek a fiatalok szakmai képzésére, a gyümölcsösben, faiskolában, zöldséges kertben és a parkfenntartásban szerzett Elek bácsi gyakorlatot. Ezután kezdte meg tanulmányait a Magyar Királyi Kertészeti Akadémián, a Győrffy Kollégium tagjaként. 1942-ben kitűnő eredménnyel diplomázott a Magyar Királyi Kertészeti Akadémián, intézményünk jogelődjében.
Tanulmányai befejezése után 3 évig katonáskodott, ebből csaknem két évet a frontvonalban töltött a Szolnoki Légvédelmi Tüzérezred szakaszparancsnokaként. A világháborút lezáró kapituláció napján, 1945. május 9-én esett fogságba, és 3 évig Szibériában raboskodott, vagy ahogy sokszor ő mondta, „élvezte az oroszok vendégszeretetét, helyben tanulmányozta a szovjet ideológiát”.
1949-ben az Agrártudományi Egyetem Debreceni Karának Kertészeti Tanszékén dolgozott, ezután 1950-től két évig a Kertészeti Kutatóintézet Dísznövénytermesztési és Dendrológiai Osztálya foglalkoztatta a Szarvasi Arborétumban segédkutatóként, majd 1952-63 között a dendrológiai, virághagyma-termesztési és évelő kutatási témák vezetője volt.
1963-tól a Kertészeti és Szőlészeti Főiskola, majd Kertészeti Egyetem Dísznövénytermesztési és Dendrológiai Tanszékén folytatta munkásságát a korábban művelt kutatási témákkal – a növényanyagot is áttelepítve. Pályafutása során több száz díszfa taxonját vizsgálta, amelyekből nyolc magyar berkenye (Sorbus) és 3 ezüsthárs (Tilia tomentosa) fajta állami elismerésben részesült. Megírta a „Kertészeti Lexikon” lomblevelű díszfa és cserje címszavait, a „Tulipán" és a Gladiólusz” c. könyvet, társszerzője a „Díszfák és díszcserjék termesztése és felhasználása” c. kézikönyvnek, valamint a „Díszfüvek, kerti gyepek és pázsitok” c. kiskönyvnek. Számos szakcikk szerzője, 1973-tól igazságügyi kertészeti szakértőként is dolgozott. Gyémántjelvényes igazságügyi szakértő, a Budapesti Igazságügyi Szakértői kamara örökös tagja.
1982 végén tudományos főmunkatársként ment nyugdíjba. Nyugdíjba vonulását követően a Kertészettudományi Kar Dékáni Hivatalának munkatársaként dolgozott, a fiatalabb kollégák ebben az időszakban az anyakönyvek legjobb ismerőjeként ismerhették meg mindannyiunk szeretve tisztelt Lexi Bácsiját. Jellegzetes humora, kedvessége, segítőkészsége miatt mindenki ismerte a karon és a szakmában. Bámulatos emlékezőkészsége, mesélője sokaknak adott segítséget nemcsak a szakmában, emberségben is.
A Magyar Gyula Alapítvány Nemesítői Nagydíj, a Räde Károly Emlékérem kitüntetésének birtokosa, 2012-ben vette át a Kertészettudományi Kartól rubindiplomáját.
Emlékét kegyelettel őrizzük, szakmai munkásságát ápoljuk.
Temetésére a Farkasréti temetőben kerül sor 2017. augusztus 16-án 12 órakor (Hóvirág úti ravatalozó).
Nyugodjék békében!