Borbély Tamás az Év Bortermelője

Borbély Tamás 2020-ban az Év Bortermelője

 
Idén 30. alkalommal került átadásra a Magyar Bor Akadémia által szervezett "Év Bortermelője Magyarországon 2020" cím, amely az egyik legrangosabb hazai elismerés borászati körökben. Ebben az évben a járványhelyzetre való tekintettel a győztes kihirdetésére online sajtótájékoztató keretében került sor, ahol az 5 jelölt borász személyesen vett részt.
 
A Magyar Bor Akadémia felkérésére, több mint 300, a bor ágazathoz kötődő szakember küldte el jelölését, amely alapján végül 5 neves borász kerül kiválasztásra. Ezen jelöltek közül a verseny hagyományainak megfelelően a Magyar Bor Akadémia tagjai választották ki a 2020-as Év Bortermelője cím elnyerőjét.
 
A jelöltek:
 
Borbély Tamás (Borbély Családi Pincészet, Badacsonyi borvidék)
ifj. Figula Mihály (Figula Pincészet, Balatonfüred–Csopaki borvidék)
Ipacs-Szabó István (Vylyan Pincészet, Villányi borvidék)
Liptai Zsolt (Pannonhalmi Apátsági Pincészet, Pannonhalmi borvidék) 
Nyúlné Pühra Beáta (Nyakas Pince, Etyek–Budai borvidék)
 
 
Az elismerést 2020-ban Borbély Tamás, badacsonyi borász nyerte el, akit immár kilencedik alkalommal jelöltek a díjra. 
 
"A díj nem egy bor kiváló minőségének elismerését jelenti, hanem a nyertes bortermelő több éven át tartó, kiemelkedő teljesítményéért, borainak állandó, kiváló minőségéért, azok hazai és külföldi sikereiért, a borszakmáért tett erőfeszítéseiért adományozható."
 
Tamás egy generációk óta szőlővel és borral foglalkozó család szülötte, amelyben a borászat és a borkészítés szeretetét gyermekkora óta szívta magába. Tisztelete és lelkesedése érződik a badacsonyi borvidék iránt, amely nem csak a családi pincészet központja, hanem szülőföldje is.
 
A Borbély Családi Pincészetet szülei alapították 1996-ban, amely a kezdeti hobbi ültetvényből nőtte ki magát a mai modern és tradícionális technológiákat ötvöző tekintélyes családi gazdasággá. Jelenleg több, mint 20 hektáron gazdálkodnak a badacsonyi borvidéken. A szőlő birtok és pince szakmai irányítását édesapjával együtt végzik, míg a vendéglátás és értékesítés édesanyja és húga feladata. Boraik szinte minden évjáratban hazai és nemzetközi viszonylatban is komoly elismeréseket és díjakat érdemelnek ki. 
 
Tamás már 13-14 éves korától tudta, hogy ő is borász szeretne lenni, hiszen már egészen kiskorától kezdve dolgozott szüleivel az ültetvényben és mondhatni együtt nőtt, együtt fejlődött a tőkékkel és a birtokkal.
   
Hogy a gyakorlatban megszerzett tudásához az elméleti hátteret is elsajátítsa felsőfokú tanulmányait a Szent István Egyetemen és annak jogelődjén, a Corvinus egyetemen végezte Élelmiszertechnológus Mérnök BSc, majd Okleveles Élelmiszermérnök MSc szakokon. Szakdolgozatát, majd diplomamunkáját az egyetem Borászati Tanszékén készítette Bor- és Üdítőital Technológiai Szakirányon, majd Erjedésipari Technológiai Szakirányon.   
 
Az idei megtisztelő kitüntetés mellett még számos elismerésben részesült pályafutása során:
 
2020. Év Bortermelője Magyarországon Díj
2018. Év Agrárembere Díj Fiatal gazda kategória győztese
2018. Szülővárosától 2018. év Tapolca Város Borásza címet kapta
2012-2020. években 9 alkalommal jelölés a Magyar Bor Akadémia által védnökölt „Az Év Bortermelője Magyarországon” díjra
 
Továbbá több szakmai szervezetnek is tagja:
 
2001. Badacsonyi Vinum Vulcanum Borlovagrend tagság
2010. Magyar Bor Akadémia tagság
2013. Badacsonyi Borvidék Hegyközségi Tanács elnöke
2016. Badacsonyi Hegyközség elnöke
 
 
Egyetemünk büszkén tekint volt növendékünk sikereire! Gratulálunk Borbély Tamásnak és további sikereket kívánunk számára!

 

magyar