Az Év Agrárembere

2018 októberében, immár ötödik alkalommal hirdették meg Az Év Agrárembere kitüntető díjat, melynek kategória győzteseit 2019 januárjában választották meg. A program célja, hogy megismerjük és elismerjük a hazai mezőgazdaság kiváló szakembereit.

2018-ban több mint 130 jelöltből 90 fogadta a jelölést és végül a több mint 80 fős szakmai zsűri választotta ki a 10 kategória 30 döntősét. A résztvevő gazdálkodók és szakemberek a mezőgazdaság ágazataiból kerültek ki, szakmai és közéleti munkásságuk mellett társadalmai szerepvállalásukkal is kiemelkednek.

 

Az Év Agrárembere kitüntető díj kategóriadöntősei 2018-ban:

Agrárgépészet

Pintér István
Prof dr. Jóri J. István (kategória győztes)
Hatala László

Agrárinnováció

dr. Pénzes Béla (kategória győztes)
Muntyán Krisztián

Szőnyi Viktor

Állattenyésztés

Claessens Péter
dr. Petis Mihály (kategória győztes)
Sztanó János

Feldolgozó-élelmiszeripar

Molnárné Kárász Rita
Hollósy Tibor (kategória győztes)
Porkert Krisztián

Fenntartható gazdálkodás

Hartmann Imre
Somosné dr. Nagy Adrienn (kategória győztes)
Papp Imre

Fiatal gazda

Borbély Tamás (kategória győztes)
Szebegyinsszki Gerorgina
Feczák Gábor

Jövő agrárszakembere

Hernádi Noémi
Oláh Richárd
dr. Balla Zoltán (kategória győztes)

Kertészet

Mészáros László
Ledó Ferenc (kategória győztes)
Bujdosó Ferenc

Szántóföldi növénytermesztés

Vági Zsolt
Soltész Gyula (kategória győztes)
Szolomájer István

Növényvédelem

Balogh Zoltán
dr. Reisinger Péter (kategória győztes)
dr. Vajna László

 

Karunk oktatói, kutatói, dolgozói büszkék lehetnek több jelöltre és kategória győztesre:

Az Agrárinnováció kategóriában jelölt volt Muntyán Krisztián, aki karunkon szerzett növényorvos diplomát. A kategória nyertese dr. Pénzes Béla, egyetemi tanár, a Rovartani Tanszék oktatója.

Muntyán Krisztián a Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Karán végzett növényorvosként. Az általa készített Agromedium mobil alkalmazás egy internetkapcsolat nélkül is működő növényvédő szer-jegyzék és információs adatbázis.

Dr. Pénzes Béla 45 éves oktatói pályája során növényvédelmet tanított, és ezt azért tehette, mert mindig kapcsolatban volt és van a gyakorlati növénytermesztéssel, hol növényvédelmi szakmérnökként, hol kutató oktatóként, hol gyakorló kertészként. Meggyőződése, hogy a hazai agrárértelmiség még napjainkban is hadrafogható az innováció területén. A kertészettudományi Kar Növényorvosi MSc Szak szakalapító tanáraként, az elmúlt 11 év tapasztalatai alapján, felelősséggel állítja, hogy lesznek követőink.

Fenntarthatógazdálkodás kategóriában nyertes lett Somosné dr. Nagy Adrienn, aki Karunkon szerezte meg doktori fokozatát és avatták a kertészettudományok doktorává.

Felsőfokú tanulmányait a József Attila Tudományegyetemen végezte, a molekuláris biológiai és biotechnológiai biológus diploma megszerzése után pedig jelentkezett a Budapesti Közgazdasági Egyetem Vezetőképző Intézetében indult Diploma of Management Studies posztgraduális képzésre. 2010-ben a Budapesti Corvinus Egyetemen védte meg doktori dolgozatát, és avatták a kertészettudományok doktorává. Számos gombaipari és biotechnológiai kutatási projekt projektvezetője, témavezetője.

Fiatal gazda kategóriában Borbély Tamás lett kategória győztes, aki a Borászati Tanszéken szerezte meg alap- és mesterfokozatú diplomáját.

Tanulmányait a Szent István Egyetem Élelmiszertudományi Karán Élelmiszertechnológus Mérnök szakon, Bor- és Üdítőital Technológiai Szakirányán végezte, ahol 2003-ban diplomázott. 2006-ban a Corvinus Egyetem Élelmiszertudományi Karán Okleveles Élelmiszermérnök szakon, Erjedésipari Technológiai Szakirányán végzett borász mérnökként. 2003-ban Okleveles Borbírálói minősítést, majd 2006-ban Okleveles Nemzetközi Borbírálói minősítést kapott. 2011-től napi szinten részt vesz a családi pincészetük munkáiban. A modern és tradicionális technológiák segítségével készíti borait a frissebb, könnyedebb stílustól a tartalmas, minerális ízvilágig.

Jövő agrárszakembere jelöltje volt Oláh Richárd, aki karunkon végezte egyetemi tanulmányait, majd a doktori iskolát, ezt követően pedig több szakmérnöki képesítést is szerzett.

A BCE Kertészettudományi Karán szerzett kertészmérnöki BSc oklevelet 2013-ban, majd jelentkezett Növényorvosi MSc szakra. TDK dolgozatával a 32. Országos TDK Konferencia Agrártudományi Szekció Növényvédelmi Tagozatában 2. helyezést ért el. 2014-ben elnyerte a Köztársasági ösztöndíjat, majd 2015-ben jeles minősítési Növényorvos MSc oklevelet kapott. 2015 és 2018 között a SZIE Kertészettudományi Doktori Iskolájának doktorandusz hallgatója volt, jelenleg védés előtt áll. Beiratkozott a SZIE-n levelező szakmérnöki továbbképzés keretében indult Talajtani szakmérnök képzésre, ahol 2017-ben szakmérnöki diplomát szerzett, továbbá 2018-ban elkezdte a SZIE levelező szakmérnöki továbbképzés keretében indult Gyógynövény és felhasználó szakát.

Bujdosó Ferencet Kertészet kategóriában jelölték. Egyetemünk jogelődjén szerzett borász, majd szőlész-borász szakmérnöki diplomát, később pedig borbírálói oklevelet.

Budapesten a Kertészeti Egyetem borász szakán szerzett főiskolai diplomát. 1998-ban tagja volt az akkor induló szőlész-borász szakmérnöki évfolyamnak a Corvinus Egyetemen, 2005-ben pedig szintén az egyetem által szervezett auditált képzésen szerzett borbírálói oklevelet. Nyári gyakorlatait Németország különböző borvidékein töltötte, diploma után pedig fél éves gyakornoki programban vett részt Wiesbadenben, a Henkell und Söhnleinnál. Hazatérése után a BB-nél kezdett dolgozni, a rendszerváltás után egy kisebb pinceszövetkezetnél vezetett le két szüretet, majd a családi birtokra tért vissza.

Életmű díjat kapott dr. Bálint György.

Dr. Bálint György gazdálkodó hagyományokkal rendelkező zsidó családba született Gyöngyös városában 1919-ben. Édesapja több nyelven beszélő, vállalkozó és kísérletező szellemű középbirtokos volt. Fiatal korának legszebb óráit szülővárosától 90 kilóméterre, Halmajugrán töltötte, életének leggondmentesebb időszakait e településen élte.

Elemi iskolai, majd gimnáziumi tanulmányait Gyöngyösön végezte, cserkészként 1933-ban részt vett a gödöllői dzsemborin. 1937-ben érettségizett a főgimnáziumban, 1941-ben kertészmérnöki oklevelet szerzett a budapesti Magyar Királyi Kertészeti Akadémián.

(Forrás: www.azevagrarembere.hu)

 

 

 

 

Meghatározatlan