Október 8-án került sor az immár hagyománnyá vált "Arbornap"-ra, amely az egész Budai Campust megmozgatta.
Az esemény hallgatói kezdeményezésre jött létre, a program főszervezői pedig Sütöriné dr. Diószegi Magdolna, a Dísznövénytermesztési és Dendrológiai Tanszék egyetemi adjunktusa és Váraljai Nóra, harmadéves Kertészmérnök hallgató voltak. A program célja, hogy együttes erővel segítsék a Campust körül ölelő, gyönyörű kincseket rejtő arborétum fenntartását és megtisztítását.
A Budai Arborétum területét részekre osztva az egyes tankörök és a hozzájuk csatlakozók vették kezükbe a területek megszépítését és rendbetételét. A program maga 10 órakor kezdődött és délután 4-ig tartott, mely idő alatt a vállakozó szelleműek 2-4 órás intervallumokban dolgoztak.
A csapatok fő feladata a gyomok és invazív fajok, illetve száraz növényi részek eltávolítás volt, illetve a sövények rendbetétele, nagyrészt az alsó kertben.
Az eseményt közös paprikásklumpli főzés zárta, amely méltóképp jutalmazta meg a szorgos hallgatókat.
Külön öröm, hogy idén rengetegen vettek részt és a diákok bevallása szerint, soha ilyen jó hangulatban nem telt még a program! Köszönjük a szervezők és a résztvevők áldozatos munkáját! Találkozunk jövőre is hasonló, ha nem remekebb hangulatban!