Dr. Tomcsányi Pál (1924-2018)
Életének 94. évében, 2018. február 22-én elhunyt Dr. Tomcsányi Pál, mezőgazdasági mérnök, az MTA rendes tagja, egyetemünk Professor Emeritusa, a Szent István Egyetem tiszteletbeli doktora.
Tomcsányi Pál 1924-ben született Budapesten. Az egykori igazságügy-miniszter, Dr. Tomcsányi Vilmos Pál fia abban a Fasori Evangélikus Gimnáziumban érettségizett 1942-ben, amely vele együtt több kiváló tudóst is adott a nemzetnek. A József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen folytatta tanulmányait, ahol 1946-ban szerzett mezőgazdasági mérnöki oklevelet. Sorsa a háború utáni proletárdiktatúrában elég változatosan alakult. A közellátási Minisztériumban kezdett dolgozni gyakornokként 1946-ban, majd a Földművelésügyi Minisztériumba került. 1949-től a Gazdasági Főtanács titkárságának, 1951-től pedig az Országos Tervhivatalnak volt a munkatársa. Származása miatt 1951-ben kitelepítették, de a tervhivatali munkája miatt később mentesítést kapott. 1952-ben került a mi jogelőd intézményünk (Kert- és Szőlőgazdaság-tudományi Kar) szakmai támogatásával akkoriban alakult Kertészeti Kutatóintézetbe. Ekkor jelent meg a Rayman Jánossal és Rozsnyay Józseffel közösen szerkesztett első könyve „Üzemi gyümölcstermesztés” címmel.
1954-ben az Országos Mezőgazdasági Fajtakísérleti Intézet (OMFI) tudományos munkatársa lett, később tudományos főmunkatársi beosztásba került, majd tudományos osztályvezetői, 1972-ben pedig tudományos főosztályvezetői megbízást kapott. Az akkor már Országos Mezőgazdasági Minősítő Intézetnek (OMMI) nevezett intézményben 1983 és 1986 között az intézet kertészeti és erdészeti igazgatói tisztét töltötte be. Munkássága ebben az időszakban a fajtaminősítés, fajtaértékelés rendszerének kialakítására irányult. Az intézmény munkatársaival együtt dolgozták ki az ország több termőhelyén levő kísérleti állomásokon végzett fajtaértékelő munkán alapuló fajtaminősítési rendszert, amely máig is értékálló döntések hozatalára volt alkalmas. Ekkor alakították ki a fajtafenntartásnak azt a módszertanát, amelyet ma is alkalmazunk, de itt foglalkozott a kertészeti szabványosítással is. Részben ennek a szervezett rendszernek és jól kiépített alapoknak volt köszönhető, hogy az intézmény (ma NÉBIH Kertészeti Fajtakísérleti Osztály) az utóbbi évtizedekben zökkenőmentesen be tudott illeszkedni az Európai Unió fajtaminősítési és értékelési rendszerébe. A fajtaminősítéssel kapcsolatos munkája alapján 1969-ben védte meg a mezőgazdasági tudományok kandidátusi, 1975-ben pedig akadémiai doktori értekezését.
A fajták gazdasági értékelése, a fajtapreferenciák vizsgálata vitte egy másik irányba, amelynek köszönhetően végül is a magyar marketing-tudomány egyik megalapozójává tette. Ezt az érdeklődését már 1963-ban jelezte a Mohácsy Mátyással és Peregi Sándorral közösen szerkesztett könyvük: „A gyümölcs útja a fától a fogyasztóig”. Az 1973-ban megjelent művében a „Piacos kertészet”-ben fektette le a kertészeti marketing tudományának alapjait, noha akkoriban maga a marketing kifejezés sem volt igazán elfogadott. Az egykori Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetemen folytatott oktatói és kutatóprofesszori tevékenységének köszönhetően nálunk alakította ki az agrármarketing oktatásának rendszerét, és az élelmiszer-gazdasági marketing-szakmérnöki képzés tananyagát. Munkásságát a marketing területén az MTA Agrár-közgazdasági Bizottságában folytatta, és 1983-ban kezdeményezésére alakult meg az MTA Marketingtudományi Bizottsága, amelynek több éven át, egészen 2006-ig elnöke volt.
Polihisztor hajlamát és a zseniális rendszerező elme sokirányú érdeklődést mutatja a kutatói ismeretgazdálkodás területén végzett munkássága. Számítógépekről még nem is álmodhattunk, amikor 1966-ban megjelentette munkáját „Kutatói ismeretgazdálkodás és kézi lyukkártya technikája” címmel. A perem-lyukkártyás rendszert az egykori Faiskolai Termesztési Tanszéken mi is alkalmaztuk, a lyukkártyákat relikviaként még ma is őrizzük. A kutatói ismeretgazdálkodás fogalma alapján 1998-ban kidolgozta az általános kutatásmódszertan, valamint az ismeretalkotás és -közlés elméletét és az ahhoz kapcsolódó gyakorlatot a doktori képzéshez. Hat egyetemen oktatott kutatásmódszertant és ismeretgazdálkodást doktorandusz hallgatóknak. Ebben a témában ő a szerzője az első olyan írásos tananyagnak, amely több doktori iskolában jelenleg is az egyik kötelező tantárgy, s amelynek tanításában évtizedekig ő is részt vállalt.
A Magyar Tudományos Akadémia 1993-ban levelező tagjává, majd 1996-ban rendes tagjává választotta. Három akadémiai tudományos bizottságnak is (Agrár- és Bioműszaki, Agrár-közgazdasági, Kertészet-és Élelmiszer-tudományi Tudományos Bizottság) haláláig aktív tagja volt. A Logisztikai Osztályközi Állandó Bizottság tiszteletbeli elnökeként és a Magyar Nyelvi Osztályközi Állandó Bizottságban is az Agrártudományi Osztályt képviselte. Több mint 250 tudományos publikáció, 26 könyv és 13 könyvrészlet szerzője vagy társszerzője. Munkatársaival hat gyümölcs-fajtaismereti könyvet írt és szerkesztett.
Munkásságát számos kitüntetéssel ismerték el, amelyek közül a legjelentősebbek: Széchenyi-díj (1995), Ipolyi Arnold tudományfejlesztési díj (1995), Magyar Köztársasági Érdemrend középkereszt a csillaggal (2014). Ezeken kívül a Szent István Egyetem díszdoktora, a Johannita Rend jogi lovagja, Vásárosnamény díszpolgára, valamint az amerikai The Catholic Academy of Sciences levelező tagja is volt.
Halálával nagy veszteség érte egyetemünket, a magyar kertészetet, de felmérhetetlen az az érték, szellemi bőség, amellyel életében bennünket gazdagított. Szellemes egyénisége, sajátos humora, szellemi frissessége mindannyiunk emlékezetében megmarad.
Dr. Hrotkó Károly
egyetemi tanár