Nyílt Nap – Nyílt Tanszék - Nyílt Labor program a Kertészettudományi Karon
A Kertészettudományi Kar vezetése, oktatói és hallgatói szeretettel várják a jelentkezési döntés előtt állókat, családjukat, barátaikat a kar Nyílt Napjaira. A rendezvények keretében megismerkedhetnek képzési struktúránkkal, induló szakjainkkal, az oktatásunkban megnyilvánuló alapelveinkkel, céljainkkal és a karra felvett diákok előtt álló lehetőségekkel. A kart, a felvételi eljárás sajátosságait és a hallgatói életet bemutató előadások mellett lehetőségük lesz személyesen is kérdezni munkatársainktól vagy beszélgetni jelenlegi hallgatóinkkal.
Annak érdekében, hogy közelebbről is megismerhessék az érdeklődők az oktatókat, bepillantást nyerjenek a tanszékek életébe, Nyílt Tanszék – Nyílt Labor programunk keretében lehetőség lesz ellátogatni egyes tanszékekre is, megtekinteni az ott folyó munkákat, kutatásokat.
A Nyílt Napok időpontjai és helyszínei:
-
2017. december 12. (kedd): 10 óra (Díszterem)
Látogatható tanszékeink: Borászati Tanszék, Talajtan és Vízgazdálkodás Tanszék, Szőlészeti Tanszék, Kertészeti Gazdaságtan Tanszék, Műszaki Tanszék, Növénykórtani Tanszék, Ökológiai és Fenntartható Gazdálkodási Rendszerek Tanszék
-
2018. január 23. (kedd): 10 óra (Díszterem)
Látogatható tanszékeink: Borászati Tanszék, Zöldség- és Gombatermesztési Tanszék, Talajtan és Vízgazdálkodás Tanszék, Szőlészeti Tanszék, Növényélettan és Növényi Biokémia Tanszék, Rovartani Tanszék, Műszaki Tanszék, Növénykórtani Tanszék, Ökológiai és Fenntartható Gazdálkodási Rendszerek Tanszék, Növénytani Tanszék
Jöjjön el, hogy segíthessük élete egyik legfelelősségteljesebb döntésének meghozatalában!
A Kertészettudományi Kar vezetése