Őszi Kertészeti Napok 2016.

XXI. Országos Ifjúsági Kegyeleti és Őszi Virágkötészeti Verseny

2016. október 14-16.

Örömmel tudatjuk, hogy a Szent István Egyetem Kertészettudományi Karának Dísznövénytermesztési és Dendrológiai Tanszéke, a Virágkötők, Virágkereskedő Vállalkozók Magyarországi Szakmai Egyesülete, valamint a Magyar Díszkertészek Szövetsége támogatásával, 2016 őszén újra meghirdette, és immár 21. alkalommal szervezi meg a szakképző intézmények tanulóinak Országos Ifjúsági Kegyeleti és Őszi Virágkötészeti Versenyét és szakmai találkozóját. A verseny mellett idén is kertészeti cégek és intézmények sorakoznak fel áruikkal, teljessé téve a bemutatott képet, az Egyetem Budai Campusának központi parkolójában és a 'K' épület alsó szintjén – az elmúlt évekhez hasonlóan – kertészeti szakkiállítást és vásárt rendezünk.

A hagyományteremtés folytatásaként továbbra is célunk a kegyeleti virágkötészet formagazdagságának megismertetése, és egyben az ősz gazdagságának, szépségeinek kötészeti bemutatója. A kiállításnak minden évben az egyik legnépszerűbb része a fiatal virágkötők versenye, illetve szombaton és vasárnap az elkészült versenyművek bemutatása. A középiskolák és az egyetemek virágkötészetet tanuló diákjai az elhivatott szakmai zsűrinek is évről-évre okoznak meglepetéseket.

A diákok több témakörben mérik össze tudásukat, a talán legimpozánsabb térdekorációk elkészítése mellett bemutatják, milyen szép tud lenni egy feldíszített asztal, ezenkívül kegyeleti virágkötészeti tudásukat is megcsillogtatják.

A versenyt több tagú zsűri értékeli péntek éjjel, majd az ünnepélyes eredményhirdetést szombaton délben tartjuk a teljes pompában álló Díszteremben.

A verseny mellett kertészeti szakkiállítást, virágos alkotások bemutatóit és vásárt rendezünk. Ebben az évben negyedik alkalommal mutatunk be virágos összművészeti "kamara" tárlatot is: a legkülönbözőbb művészeti ágak képviselői állítják ki virágos alkotásaikat, de sor kerül hallgatók és iskolások "virágos" alkotásainak bemutatására is, és ebben az évben is felsorakoznak legszebb terményeikkel a kertbarát körök.

Látogatóink a kiállítás meglátogatásával együtt kedvükre nézelődhetnek a Budai Arborétumban is, és a kiuállításhoz kapcsolódó vásáron kiválaszthatják maguknak kedvenc kerti vagy szobai növényeiket. Kiállításunk mind beltérben mind az indián nyár utolsó napsütésével csábító hétvégi programot nyújt, és megtalálható itt mindaz, amire a kertben szükség lehet.

További látnivalók
·         virágkötészeti bemutatók (szombaton és vasárnap)
·         kerti és szobai dísznövények -különlegességek bemutatója és vására
·         árvácska- és krizantémvásár
·         évelő virágok, virághagymák, díszfák és díszcserjék vására
·         gombakiállítás és gombaszakértői szaktanácsadás
·         bonsaikiállítás (péntektől) és -nevelési bemutató (vasárnap)

A kiállítás és vásár időpontja: 2016. október 14-16.
A virágkötészeti verseny pályamunkái szombattól (október 15.) tekinthetők meg.
Nyitva tartás: P: 9-18 óráig (pénztárzárás: 17.30)

A kiállítás helyszíne:
Szent István Egyetem
Budai Campus (a volt Kertészeti Egyetem)
1118 Budapest, Villányi út 29-43.

A virágkötészeti verseny ünnepélyes eredményhirdetése és díjkiosztója
2016. október 15. 11:00 'K' épület, Díszterem

Belépőjegyek:
Teljes árú jegy: 700 Ft/fő
Diákoknak, pedagógusoknak és nyugdíjasoknak: 350 Ft/fő
(Igazolvány szükséges!)
6 év alatti gyermekek számára a belépés ingyenes
Csoportoknak (10 fő felett): 350 Ft/fő

A belépőjegyek ára levásárolható az ország valamennyi Oázis Kertészetében!
·         a jegyek levásárolhatók 2016. október 14. és 2016. november 14. között
·         a teljes árú (700 Ft) jegy levásárolható legalább 2000 Ft összegű vásárlás esetén
·         a kedvezményes (350 Ft) jegy levásárolható legalább 1000 Ft összegű vásárlás esetén
·         beváltáskor az eredeti jegyet kell kuponként leadni
·         egy alkalommal tetszőleges számú jegy (kupon) beváltható a megadott összegkeretekre
·         a kupon tört értéke nem beváltható, több kupon esetén a kuponok értékei és a beváltási összegkeretek összeadódnak
·         a kupon értéke készpénzre nem váltható
·         a kupon országszerte beváltható, valamennyi Oázis Kertészetben
·         a kupon más akciókkal, kedvezményekkel nem vonható össze.

Programok
2016. október 14. (péntek)
·         10.00 A virágkötészeti verseny megkezdése, a vásár megnyitása.
·         10.30 Séta a Budai Arborétumban
·         14.00 Virágkötészeti oktatók szakmai továbbképző tanácskozása és gyakorlati oktatást segítő bemutató
·         15.00 Séta a Budai Arborétumban

2016. október 15. (szombat)
·         9.00 Pénztárnyitás
·         11.00 Ünnepélyes eredményhirdetés és díjkiosztás
·         14.00 Virágkezelési bemutató
·         15.00 Séta a Budai Arborétumban
·         16.00 Virágkötészeti bemutató (asztaldíszítés)
·         16.30 Az Egyetemi Énekkar műsora

2016. október 16. (vasárnap)
·         9.00 Pénztárnyitás
·         10.30 Virágkötészeti bemutató (kegyeleti kötészet)
·         11.30 Séta a Budai Arborétumban
·         12.30 Növénykezelési bemutató
·         13.30 Séta a Budai Arborétumban
·         14.30 Bonsaialakítási bemutató
·         15:30 Hallgatók és iskolások "virágos" alkotásainak és kertbarátköri kiállítók jutalmazása
·         16.00 Virágkötészeti bemutató (adventi és karácsonyi ünnepi készítmények)

A növényorvos válaszol!
·         Ingyenes növényvédelmi szaktanácsadás - Hozzon mintát a beteg növényről (ill. növényi részről), és mi kiderítjük, mi a gyógyír!
Növényvédelmi szaktanácsadó szombaton és vasárnap áll az érdeklődők rendelkezésére.

Gombakiállítás és gombaszakértői vizsgálat
·         A Magyar Mikológiai Társaság gazdag gombakiállítását tekinthetik meg az érdeklődők, sőt, a gombaszakértők a vadon termő és termesztett gombákkal kapcsolatos kérdéseket is megválaszolják, segítenek a gombák meghatározásában.

További kérdések esetén készséggel állunk rendelkezésükre az alábbi elérhetőségeinken:
Tel.: 305 7270
Fax: 305 7333
E-mail: disz@kertk.szie.hu

A szervezők a programváltoztatás jogát fenntartják!
Rendezvényünkre minden érdeklődőt szeretettel várunk! 

Meghatározatlan