Tájékoztató a szociális kérvényekről és a kollégiumi jelentkezésről

Kedves Hallgatók! 

A szociális támogatások pályázatának és a kollégiumi jelentkezésnek a rendszere és menete a korábbi félévben indult folyamatnak megfelelően kétlépcsős.
- először a szociális helyzet felméréséhez szükséges kérvényt kell leadni (mely alapja a további szociális kérvényeknek és a kollégiumi jelentkezésnek)
- majd ezt követően -egy külön időszakban- adható le az alaptámogatás és a rendszeres szociális ösztöndíj kérvénye, illetve a kollégiumi jelentkezés.

A kérvények elérési útvonala a Neptunban: Ügyintézés / Kérvények, "Kitölthető kérvények" tabulátor.

Alaptámogatásra és rendszeres szociális ösztöndíjra pályázni csak a nappali munkarendű, állami ösztöndíjas alapképzésben, mesterképzésben, osztatlan képzésben vagy felsőoktatási szakképzésben résztvevő hallgatók vagy tanulmányait állami ösztödíjas képzési formában megkezdő azon hallgatók tudnak, akik még nem merítették ki az állami ösztöndíjas félévek számát. Az ösztöndíj és alaptámogatás pályázathoz aktív hallgatói jogviszony szükséges (azaz az Ügyintézés/Beiratkozás felületen már a 2019/20/2-es félévre aktív félévre bejelentkezettek).

A kérvények leadásával kapcsolatos határidők:

szociális helyzetfelmérés kérvények leadása: január 27. 8:00 - február 3. 23:59
hiánypótlás: február 10. 16:00
KDJB határozatok a szociális pontokról: február 13.
fellebbezés: február 13. - február 20. 23:59

Figyelem! A 2020/21. tanévre szóló kollégiumi jelentkezéshez is most kell leadni a szociális helyzetfelmérés kérvényeket!

rendszeres szociális ösztöndíj, alaptámogatás kérvények benyújtása: február 13. 8:00 - február 23. 23:59
KDJB döntés az ösztöndíjról, alaptámogatásról: február 26.
fellebbezés: február 26. - március 5. 23:59

kollégiumi jelentkezés
Későbbi időszakban kerül meghirdetésre, de a kollégiumi jelentkezéshez szükséges szociális helyzet felmérés kérvényt most kell benyújtani.

A pályázatokkal kapcsolatban érdeklődhetnek: szocialis@kertk.szie.hu

Bármilyen kérdésetek van, fordulhattok az adott kari hallgatói önkormányzat szociális ügyekért felelős referenséhez.
 

Üdvözlettel,
Egyetemi Hallgatói Önkormányzat

Meghatározatlan