Tájékoztató a koronavírussal kapcsolatos intézkedésekről a Szent István Egyetemen

S A J T Ó K Ö Z L E M É N Y

 

Tájékoztató a koronavírussal kapcsolatos intézkedésekről a Szent István Egyetemen

 

Gödöllő, 2020. március 05. – A Szent István Egyetem a koronavírus terjedésével kapcsolatban kellő időben megtette az óvintézkedéseket, az Innovációs és Technológiai Minisztérium által kiadott eljárásrenddel összhangban már 2020 januárjában megküldte a megelőzésre szolgáló higiénés rendszabályokról szóló információkat a munkatársaknak és a hallgatóknak magyar és angol nyelven is.

Az Egyetem fertőzéssel érintett hallgatója doktori képzésben vesz részt Gödöllőn. A doktorandusz a tanulmányi előmeneteléhez szükséges konferencián kívánt részt venni Teheránban 2020. február 23-24-én, a koronavírus ottani megjelenése (hivatalosan 2020. február 22-én jelentették be) miatt a rendezvény elmaradt, azonban a hallgató már 2020. február 20-án megkezdte az utazását.

A doktorandusz 2020. február 28-án (pénteken) érkezett vissza Iránból, és az Egyetem által küldött tájékoztatókban foglaltaknak megfelelőn felkereste a Szent László Kórházat, jelezve, hogy fertőzött területről érkezett. Emellett a doktorandusz témavezetője is jelezte számára, hogy – összhangban az egyetemi intézkedésekkel – legalább 14 napig ne látogassa az intézményt, távolléte igazolt távollétnek minősül.

Ennek megfelelően a doktorandusz a visszaérkezését követően budapesti albérletében önkéntes karanténba vonult, egyetlen egyetemi campust sem látogatott meg, sem Gödöllőn, sem Budapesten.

A Szent István Egyetem az eddigi intézkedéseit megszigorította, melynek keretében ismételt tájékoztatást küldött a munkatársak és a hallgatók részére a tájékoztatásokban foglalt higiénés rendszabályok betartása és betartatása érdekében, folyamatosan gondoskodik az ehhez szükséges eszközök rendelkezésre állásáról. Megkezdődött az egyetemi rendezvények és a külföldi konferencia részvételek felülvizsgálata is. Az Egyetem folyamatosan figyelemmel kíséri az Operatív Törzs közleményeit, az azokban foglaltaknak megfelelően jár el.

 

További információ:
Cseri-Gódor Kitti
kommunikációs munkatárs
Szent István Egyetem, Médiaközpont
2100 Gödöllő, Páter K. u. 1.
Tel.: 06-1-28-522-000/1999
Mobil: 06-30-470-7647
E-mail: cseri-godor.kitti@fh.szie.hu

Meghatározatlan